Virgin-szigetek, elso nap

Pentek kora hajnalban elindultunk, nagy mereszen mindannyian a kisautoval, es az eson kivul minden kulonosebb izgalom nelkul ki is ertunk a repterre. Engem meglepett, mekkora a forgalom meg ilyenkor is, bar nem tudom, miert; a mi kornyekunkon mar tenyleg azon se kene meglepodni, ha ejjel kettokor van dugo.
Bubu virag nagyon kis tunder volt, elvezte a repulest, felfedezte a reptereket, boldogan rohangalt, igaz Atlantaban a cipojet le kellett huzni, es zokniban kente vegig, de akkor rendkivul elegedetten. Aztan a masodik repuloutat mar annyira nem komalta, de tuleltuk; egy szuk oracskat aludt, utana viszont nyugosen felkelt, es onnan meg tovabbi ket orat ki kellett huzni ugy, hogy vagy az elottunk ulo bacsi uleset rugdosta (az meg jol kiakadt), vagy a Nyuszi elott ulovel csinaltuk ugyanezt. Sajnos rohangalni a folyoson nem lehetett, mert allandoan hoztak-vittek valamit, vagy az utasok maszkaltak, szoval eleg gaz volt. Na vegre ugy delutan negy fele megerkeztunk, erre se a hazigazda nem volt sehol, se a berauto; utobbit legalabb igertek, hogy majd lesz, de hogy mikor, azt nem tudtak megmondani. Namarmost mivel a szigeten nincsenek se utcanevek, se hazszamok, ez eleg izgi volt, mert semmi modunk nem volt meg taxival se eljutni a kiberelt hazhoz (hat ize, tudja, ahol XY lakik). Vegul az urge megerkezett, es onnan meg egy orat vartunk, mig lett szabad berauto (amit Andras honapokkal ezelott lefoglalt). A haztulaj mosolyogva nezte, akkor meg nem ertettuk, miert. Kerdezte, hogy nem terepjaro? Nem, egy sima kis Ford Fiesta. Biztos ilyet akarunk? Biztos hat, orultunk, hogy kaptunk valamit. Na, el is indultunk, elol a csavo, Andras utana, mi meg vele, es eleinte elegge kapkodtuk a levegot, hogy hu apam itt aztan tenyleg baloldalon vezetnek, es je, balra vannak a tablak is kirakva, viszont zold nyil meg jobbra fordulaskor van. Ellenben piroson lehet balra fordulni, ha epp nem jon senki. Masik helyi jellegzetesseg, hogy a piroson egyenesen is at szokas menni, meg legalabb hat kocsinak. A hazigazda nem is fekezett, mikor elotte lett piros, Andras eleinte meg igen, aztan gondotuk, biztos itt igy szokas, es ment utana. Erre elenkugrott egy rendor, veszfekezes, csikorgas. De ahogy meglatta hogy berautoval es balfek turistakkal van dolga, rogton tovabb intett. Mondom, ilyet se lattam meg, hogy rendor bolintson at a piroson.
Vezetni egyebkent a baloldalisag nelkul is epp eleg durva lenne, mert hihetetlen szuk az ut, es a savelvalaszto is hol fel van festve, hol nem, altalaban kanyarokban hianyzik; es szinte csak kanyar van, abbol viszont rengeteg, lehetoleg meredek emelkedok utan, meg meredekebb lejtok elott, hogy az ember nem is latja az utat maga elott, se hogy merre kene menni. A helyiek persze kenik szazzal, a turistak meg facsarjak a vizet a kormanybol. Ja es szakadekok mindenutt, ellenben korlat szinte sehol; minek?
Szoval ilyen kalandos, szinte lehetetlennek tuno vezetes utan megerkezunk egy amugy gyonyoru, de idegtepo meredek, kanyargos ut vegere, ahol csavo kiszall, es megkerdi Andrast, hogy ugye nem fel a hegyen vezetni? Ez eleg hulye kerdesnek tunt, miutan ennyi hegy-volgyon at mentunk utana... mig meg nem lattuk a kocsifeljarot. Hat en meg ilyet nem pipaltam. Minimum negyvenot fokos meredely, de lehet, hogy helyenkent hatvan. Teljes keptelensegnek tunt, hogy ezen auto felmenjen, es persze kanyar is van benne, majd ujabb meredek felfele. De a hazigazda csak mosolygott, beszallt, es a kis Suzuki terepjarojaval mint a csik, ugy felment rajta. Mi is rogton megprobaltuk, majd felutrol visszagurultunk, nem birta az auto full gazzal. Aszittem berosalok, komolyan. Na akkor atvaltott valami masik sebessegbe Andras, es full gazzal nekifutottunk, igy eppen-hogy fel birtunk menni; hat nagyon kemeny volt. Utana percekig meg ugy ereztem, hogy kocsonyabol vannak a terdeim, es hiszterikusan vihogtunk ossze-vissza. Mondtam is, hogy itt biztos nincsenek ateistak, itt tuti mindenki rutinszeruen naponta imadkozik.
Bubu persze ebbol semmit nem erzekelt, csak a kanyargos utat, de kiszallas utan egybol magabiztosan felmerte a placcot, es magaenak erezte a hazat.
Mi meg aznap este elmentunk boltba, hogy legyen Bubunak reggelre tej, meg kaja; hat nem kell mondanom, sotetben nem lett konnyebb a vezetes, de Andras hosiesen vegigcsinalta. Az arakon elegge ledobbentunk, pedig Hawaii-on tavaly edzottunk mar valamelyest a szigetekre jellemzo dragasaghoz. Durva, egy gallon tej $7.49, kenyer $5, minden iszonyat penzbe kerul. Viszont teny, hogy bar csak helyi tej van, az viszont nagyon finom. Mondjuk el nem birom kepzelni, hol lehet itt legeltetni, shol egy szal fu ( a golfpalyakon kivul), mindenutt palmafak es bozot van. Tyukok viszont vadon rohangalnak, kiscsirkestul, ma az uton is tobbszor lattuk oket, meg a varosi parkban is. Kakas is van, nem is akarmilyen, egesz ejjel kukorekolt, es utana nappal is, a sztahanovista allatja. Mar az is felmerult bennunk, hogy ez nem is igazi kakas, hanem valaki DVD-rol nyomatja, a falusi turizmust erositendo.
Van am kecske is, ma a Cost-U-Less parkolojaban lattunk vagy harmat boklaszni, aztan bent meg olcson arultak kecske-hust, nehez volt nem eszrevenni az osszefuggest. :-))
Na de vissza a tegnaphoz; miutan sikeresen tuleltuk a bevasarlast, vezetest a stetben, es meg a kocsifeljaron is feljottunk kizarolag lelki traumat szenvedve, meg kielvezhettuk, ahogy Bubuka ugy felporogve nyomul, hogy le se lehetett loni. Igy aztan megszavaztuk neki, hogy vakaciora valo tekintettel fenn lehessen este tizig (mint kesobb kiderult, ez sulyos hiba volt). Reggel ugyanis nemhogy idoben, de hajnali hatkor o is kukorekolt a kakassal egyutt, aztan nyolcra olyan nyugos volt, hogy vissza kellett rakni aludni. Mikor egy ra mulva felkelt, ugy tunt minden rendben, igy elindultunk Charlotte Amalie-ba, a kozeli kisvarosba. De mire megerkeztunk, Bubu ismet hihetetlen nyugos volt, ra egyaltalan nem jellemzo mod semmi se erdekelte, es csak csungott Nyuszin. Hiaba volt ott palmafa, tenger, hajok, szines vasar, kicsi utcak mindenfele erdekesseggel, meg a mango-fagyibol se evett egy falatot se amit vettunk neki. A parkban par percig lekototte az ott kapirgalo tyuk a csibeivel, meg a stop tabla, de aztan kesz, semmi nem volt jo, haza kellett jonni. Itt aztan lefekudt, es aludt egyfolytaban negy es fel orat. Hat en meg ilyet nem lattam, nappal ennyit aludni? Mikor felkelt, azt hittuk, lazas, ugy bemelegedett a kisagyaba; nyugos is volt, szerintem azt se tudta, reggel van-e vagy este; enni se akart, pedig ehes volt, mar azt hittuk beteg, de aztan a diszkont boltbol hozott vad-narancssarga sajtos kukorica-kukacokra magikus mod rakattant, erre mar csuszott a narancsle, arra a gyumocs, na akkor joghurt, es aztan teljesen magahoz tert. Mondtam is, biztos csak azert jatszotta el itt a beteg gyereket, hogy mindent gondolkodas nelkul odaadjunk neki, amit egyebkent nem adnank. Hat bevalt; de ugy meg voltunk konnyebbulve, hogy jol van, hogy el se tudom mondani. Jol rank ijesztett; mar minden megfordult a fejunkben, hogy biztos Dengue-laz, meg menni kell majd a surgossegire, de szerencsere csak arrol van szo, hogy sok volt neki az ujdonsag.
Minden esetre aztan mar inkabb itthon maradtunk, pedig amig aludt, elmentunk a helyi orias-diszkontba (ahol a kecskek legeltek), es beszereztunk mindent, hogy majd mehessunk a tengerpartra. De remeljuk holnap kiprobalhatjuk majd a strand-labdat meg napernyot, ha mar biztos lesz, hogy Bubuka a regi.