Szoval mostansag mind masoknak vettem konyveket, magamnak nem annyira (kiveve ma, mert mar elvonasi tuneteim vannak; igen, nemcsak gep-, de konyv-fuggo is vagyok). Ezert aztan, na meg mert karacsony is volt, tehat elotte advent, estenkent egy ideje bibliat olvasgatok. Nem "A Bibliat", csak egy gyerekeknek irt verziot, tulkepp a tortenetek felelevenitese vegett. Kezdetnek random felutottem, es egybol nekimentem a "szerencsetlen ember megfogadja, hogy ami eloszor eleje fut, azt felaldozza, es a lanya lett az" oszovetsegi kemenysegnek, es rogton tudtam, hogy jobb az Ujszovetseggel kezdeni. Azt vegig is olvastam, es ismet melyen megerintett. Az is hogy milyen szep, es igaz, meg az is, mennyire csillag-tavolsagnyira vagyok en ezektol az idealoktol a mindennapi eletben, megha tokeletesen egyet is ertek veluk. Elmeletben. Gyakorlatban mar a reggel tizedik perceben elbukom valamin, es onnantol megy lefele.
Na de megint elkalandoztam.
Tehat befejezve az Ujszovetseget, attertem mostmar az Oszovetsegre is, gondoltam, igy az Uj utan talan jobban fel vagyok ra keszulve. Hat nem. Egyszeruen nem megy le a torkomon egy csomo tortenet, amit gyerekkent tanulva siman elolvastam, megertettem (?), es bolintottam ra. Igy felnott fejjel, nekimegyek es mintha betonba, sot granitba utkoznek, nem megy sehogyse. Nem tudom az oszovetsegi Istent osszeegyeztetni az ujszovetsegivel. Mintha nem ugyanaz a szemely volna, de egyaltalan. Olyan dolgok vannak ott, hogy egyszeruen szornyu. Probalom, igazan probalom megerteni, valahogy becsomagolni valamifele magyarazatba, de nehez.
Van tobb tortenet is, amibe beletort a teoretikus bicskam, de talan a legnagyobb fal szamomra az Izsak es Abraham esete. Hogy vajon Isten miert teszi ezt Abrahammal; miert allitja ez ele a proba ele, es hogy Abraham vajon miert es hogyan engedelmeskedik. Mikor gyerekkent olvastam ezt, egyszerunek tunt a valasz: Istent kell mindenek felett szeretni, benne bizni, nyilvan a sajat fiat sem szeretheti jobban az ember, kesznek kell lenni barmikor barmit atadni. Es az agyammal ertem is ezt, ma is, de a szivem belefacsarodik megis. Mert hatalmas kegyetlensegnek erzem. Abraham szazeves koraig vart erre a fiura. A felesege egyetlen gyermeke. Igy szulokent nem tudom igazan se leirni, se mas formaban kifejezni azt, hogy mit erzek Bubu irant, es mit ereznek annak gondolatara, hogy elveszitem. Ha azt hallanam, hogy fel kell ot aldoznom, nem lennek ra kepes, ezt most tudom. Plane a sajat kezemmel, ot odavezetni haromnapos uton, hegyen-volgyon keresztul, majd a bennem a vegtelensegig bizo fiamat megkotozni, az oltarra rakni, es ra kest emelni. Annyira bizarrnak, szornyunek, sokkolonak erzem ezt, hogy el se tudom mondani. Egyszeruen rettenetes. Hogyan kerhet ilyet egy szereto Isten? Oriasi ellentmondast erzek itt; nyilvan mint Mindenhato, vegtelen hatalmu Isten, azt kerhet amit akar, es szerencsetlen teremtmeny nyilvan engedelmeskedni probal, ha tud. De hol itt a szeretet? Egyaltalan hol van itt szo szeretetrol? Lehet a szeretet fogalmat egyaltalan megemliteni itt? Vajon Abraham abban a napban szerette Istent? Mit gondolhatott? Vegtelen bizalmaban tette ezt, hogy bizonyara ugysem kell majd veghezvinnie, amit elkezdett? Vagy annak tudataban tette, hogy hiszen ugyis tehetetlen Istennel szemben, aki ha adta, holnap elveheti?
Gyakran erzem ugy, hogy a bibliai tortenetek rendkivul szofukarul vannak leirva. Megtudjuk, mi tortent, mikor es kivel, de szinte semmit azokrol, akikkel tortent. Hogy mit miert tettek. Mit gondoltak. Hogy vajon Job miutan "minden jora fordul" vajon nem szomoru neha megis? Hiszen egy gyerek ha elvesz, a masik hatalmas orom de nem potolja az elveszettet. Nyilvan halas volt, hogy nem hagytak vegul magara. De attol ami tortent, az valos tragedia, ami nem mulik el nyomtalanul.
Arra is gondoltam, hogy vajon abban az idoben talan mashogy viszonyultak-e az emberelethez, mert nagyon ugy tunik, mintha kisebb erteke volna. Ugyanakkor nem tudom elkepzelni, hogy Abraham ne szerette volna ugyanugy a fiat, mint minden apa; az ilyen dolgok nem valtozhattak olyan sokat ezredevek alatt sem.
Igen halas lennek, ha megosztanatok velem ezzel kapcsolatban a gondolataitokat! Elegge elveszettnek erzem magam. Lehet, hogy esetleg furanak tunhet, hogy valaki 32 eves fejjel ilyen dolgokon mereng, de hiaba, ez van. En fontosnak tartom ezt, hogy megertsem, mi miert van es hogyan, plane a Istenrol van szo. Ahogy telnek az evek, ugy talalom egyre nehezebbnek azt a fajta gyermeki hitet, ami tizevesen meg olyan konnyen jott. Vagyom ra, hogy ujra ezt erezzem. De hiaba, egyre jobban osszezavarodik helyes a helytelennel, es egyre jobban megertem, miert tevednek el masok is. Mikor gyerek voltam, olvasva es tanulva ezekrol a dolgokrol, sose ertettem, miert engedetlenkednek az emberek? Miert fordulnak el Istentol, miert valasztjak tudvan tudva a rosszat. Mert ahogy egyre tobb idot toltunk el itt, annal kevesbe egyertelmu minden; annak tobbfele ertekrend szurodik be a mindennapokba; annal zavarosabba valik a kep, lesz jo a rossz es rossz a jo. Jo volna megint fekete-feheret is latni, nemcsak a szurke arnyalatait. De attol felek, az ember egyre tobbet es tobbet harap az evek alatt a tudas fajanak gyumolcsebol, mig aztan kikergeti sajat magat a paradicsomi artatlansagbol.
Thursday, December 30, 2010
Izsak
Posted by Andrea at 11:15 PM
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
3 comments:
Na, akkor kezdjük az új évet vallásfilozófiával? Igen. Bár az ilyesmi kérdésekbe szerintem nagy teológusok foga is beletört, nem is egyszer.
Egy húron pendülünk, amint írtad Ábrahámot, eszembe jutott Jób és a tudás fája, hát nem megemlítetted ezeket te is? :)
Én is úgy érzem, hogy nehéz ezekben a példabeszédekben megtalálni az isteni szeretetet, az Ószövetségi, zord és büntető, embert tesztelő Istent nem is érzem magaménak.
Azt értem, hogy akkor az emberélet talán kevesebbet számított, hisz 4o éves kor már aggastyánnak számított, hamar haltak az emberek. Na de a szeretet nem lehetett kevesebb, főleg vágyott fiúgyerekként.
Persze, ha lefordítom pl. arra, hogy a feláldozott fiúcskából egy Hitler lett volna, érthető, hogy miért kért ilyet a Jóisten. Bár kétlem, hogy a régen vágyott fiúból hasonló lett volna...
Én néha kételkedem benne, hogy a Biblia Isten szava. Isten által sugalmazott, de emberek írták le. Olyan pre-Shakespeare könyv, amiben az emberi sorsok, érzelmek palettája vonul fel, nyilván azzal a céllal, hogy ne csöggedjünk, ha valami szörnyűség is történik velünk.
De azt, hogy a saját gyerekem kézen fogva viszem a halálba, azt nem és nem tudom elképzelni, megtenni, semmi felsőbb hatalom kedvéért.
Aki manapság iley tesz, kemény bűncselekményt követ el...és elveszik a többit is tőle, mint a huzat.
Még valami: Ady is törte ezen a fejét, sok istenes verse szól arról, hogy keresi azt, akit gyerekként tapasztalt, az őszszakállú öregurat, aki jóságos, megvéd és szeret.
PS2: Kár, hogy a Viskó (Shack) amit olvastam én is, nem foglalkozott ezekkel a kérdésekkel.
Most nem azzal kezdem hogy mennyire megertem a kerdeseid.:) Szerintem mindenkinek meg kell kuzdenie a hiteben azzal, hogy elfogadja, megha nem is erti mindig, az Oszovetseg Istenet. Es ha ezt megteszi, akkor megjobban ertekeli a "kegyelem idejet", vagyis az Ujszovetseget. Isten persze elore tudta hogy nem fogja ezt vegigvinni es Izsak nem lesz felaldozva. Abrahamnak ugye azt mondjuk ez a hit probaja...hogy miert? Talan mert elotte nagyot bukott ebben. Ha valoban hisz Isten igereteben es szaz evig var erre a fiura, akkor nem hallgat Sarara, aki raveszi hogy a szolgalojatol szulessen fia, akit a mai arab nemzet fejenek tekintunk. Szoval nem volt kitarto a hiteben. Talan ezert... Ez ma mar nem hiszem hogy igy vagy. A kegyelem idejen nem tapasztaljuk igy a "buntetest". De igy meg inkabb szivszorito, hogy maga Isten megteszi amit itt Abraham nem. Felaldozta a Fiat. Es itt a szeretet....K.Bea
Post a Comment