Halaadas

Nehez lenne felsorolni, mi mindenert vagyunk halasak. Egymasert; a csaladunkert, baratainkert, hogy egeszsegesek vagyunk, hogy meg arra is jut hogy valami teljesen ujat tanuljak igy 35 evesen, ami raadasul hihetetlenul erdekes, hasznos es ugy erzem, menni is fog...
Igy Andras napjan muszaj mar leirjam, milyen szerencsesnek erzem magam, hogy talalkoztunk; minden nap ujra es ujra meggyozodom, hogy meg egy ilyen embert nem hord a Fold a hatan, aki ennyire jo ferj lenne es jo apa nekunk.
A ket gyonyoru gyerkoc akit nevelhetunk, akik miatt erdemes meg fulig tanyosan is felkelni, mert biztos mondanak valamit, amitol ragyogni kezd a nap valahol belul, mindegy, mi tortent addig.
Tenyleg nem lehet ezt par sorba belesuriteni, mert csak jonnek es jonnek a gondolatok jo es rossz idokrol, mert volt velunk is mar minden meg az ellenkezoje is lassan.
Csak bizni merek abban, hogy ezutan is egymas kezet fogva megyunk majd tovabb, es meg sokszor, sok mindenert leszunk majd halasak.
Ha  igy tudnek ugralni oromomben, mint ez a kis toportyu, most en is igy csinalnek.

Addigis nehany kep az idei halaadas napi bulinkrol, ami raadasul extra jol sikerult, azzal egyutt hogy en egy hete taknyolok, faj a fejem es lazam van es egyaltalan, azt hittem aznap, hogy megpusztulni se lesz erom. De aztan valahogy megsult a pulyka is (sot, az kicsit tulsagosan is), es barataink hoztak a koreteket, meg a jokedvet, es a vegen az egyik legjobb idei kis osszejovetel lett. A vegere teljesen fel is dobodtam, ma mar meg kezdek vegre kilabalni az egesz mizeriabol, hala a tegnapi brutal adag fokhagymanak...