Mesa Fallst neztuk meg, van arrafele egy kis osveny, ahol a felso vizesestol el lehet setalnni az alsohoz. Miniatur egy merfoldes sima osveny, nulla emelkedovel, de azert jo volt. A vegen viszont sehogy se lehetett latni az also vizesest, igy aztan en gondoltam egyet es bevezettem a bandat az erdobe, hogy keruljunk a domboldalon egy kicsit arra, ahonnan majd jobban latszik. Hat ekrem, az garantalt, hogy ez a ket gomboc soha nem lesz erdei tulelo, se le nem terne az eletben a kitaposott osvenyrol, mert alig mentunk talan szaz metert mikor kitort a totalis panik mogottem, hogy "el fogunk tevedni!!" "Eltevedunk es nem talalunk ki, Anya, hova mesz?!" "aztan mikor erre se tertem eszhez, (hahaha), jott a sirva visitas, hogy "Mind meghalunk! Itt fogunk pusztulni! Jon majd a medve es kesz!" Hozzateszem, ez kabe tiz perces kitero utan. Utolag ok is beismertek, hogy na jo valojaban nem volt eletveszely, de Bubu azert tobbszor is megkerdezte, hogy ugyan miert volt olyan fontos nekem azt a hulye vizesest jobban latni, hat a kocsibol a kilatorol ugyis lattam mar. Komolyan neha mintha nem is az en gyerekeim lennenek, nulla kalandvagy. :-))
Minden esetre csodaszep volt; delutanra ertunk fel, a nap lefele menoben oldalrol vilagitotta meg az erdot, hihetetlenul tetszett.
Na es akkor a kepek...
0 comments:
Post a Comment