Akos bucsuja

Szoval szombaton kivittuk kicsi hamvait a Black Hill tavahoz, es szelnek eresztettuk; illetve viznek, mert epp semmi szel nem volt, es melegen sutott az oszi nap. Kiskutyat is elvittuk, gondoltuk, Bubuval ugysem fogunk eroltetett menetben menni, es igazunk is lett, Tutya remekul birta a tempot es elvezte a napsutest.
Mint latszik, szegeny kicsi Akos egy nagyon egyszeru kartondobozban vegezte, hihetetlen igy utolag, hogy ezert 89 dollart kertek. De mindegy, nyilvan nem ez az ember legnagyobb baja, csak azert szomoru meg ez is. Az viszont nagyon jol alakult, hogy ilyen csodaszep napunk volt erre, es senki se volt ott, csak mi.

Azota annyi ujsag van, hogy ma megjottek a boncolasi eredmenyek, amik (szinte mondhatnam, szokas szerint) inkonkluzivak. Annyit talaltak, hogy a koldokzsinor tobb helyen is el volt vekonyodva, de nem tudni, hogy emiatt halt-e meg, vagy se. Azt mondja Chris, o latott mar eleg vekonyka zsinorokkal szuletni tok normalis csecsemoket, szoval ki tudja; a vererek is normalisnak tuntek, elzarodasnak vagy verrognek sehol sem volt nyoma. Fejlodesi rendellenessegnek vagy fertozesnek ugyszinten. Tehat, ismet ott vagyunk ahol a part szakad. Marad a remeny, hogy hatha legkozelebb maskepp lesz. Ha Bubura nezek, latom, hogy mindent meger az esely, hogy meg egy ilyen gyerekunk lehessen egyszer. Azert tenyleg jo volna tudni, hogy megegyszer nem kell ezen keresztulmenni.