Haiti es a tehetelenseg

Most neztem a kepeket; olyan szornyu. Vasarnap a templomunkban lesz gyujtes, mindenkepp megyunk. Amiket leirnak... Olyan szivfacsaro. Anyak es gyerekek halala valahogy meg rosszabbul erint mint eddig.

Kozben uj hirt tudtam meg az egyik kollegam anyosarol, akit par hete elutottek. Egy iskolabusz gazolta el,  egy zsufolt kisvaros kozepen, 5 percre onnan, ahol dolgozunk. Azonnal meghalt szegeny. Ma volt a birosagi hatarozat, es a sofort pusztan az elsobbsegadas megadasanak elmulasztasert marasztaljak el, egy egyszeru buntetest kap es kesz. Allitolag az iskolabuszoknak olyan nagy tukre van, hogy vegig pont a vakfoltjaban volt az asszony ahogy a busz balra fordult. Namost, ebben az a durva, hogy 1., volt nala egy esernyo; 2., elkepzelem, hogy mondjuk en elutnek valakit, hat nem hinnem hogy ennyivel megusznam, pedig az en kocsimnak is nagy vakfoltja van; ezert nezek JOL korul tobbszor fordulas elott es kozben! De ennel is durvabb, hogy a fianak kell most a targyalasra jarnia az anyjat kepviselendo, es a kovetkezo fordulon ott lesz aki elutotte. Szegeny, min mehet o is keresztul.

Minden ilyen szornyuseg utan ujbol tudatosul bennem, milyen keves is a mi eletunk, mennyire nem lehet biztosra venni. Egyik pillanatban itt vagyunk, a masikban sehol. Most megyek es mondok egy hala-imat hogy az en szeretteim jol vannak. Aronka, erted is!